Veszprém Finnugor Kulturális Főváros 2016. programsorozat
2016-06-25    
juhannus_2016_fb__2_.jpg 
 
A Kolostorok és Kertek Kft és a Veszprémi Magyar-Finn Egyesület szervezésében, a finn hagyományoknak megfelelően megrendezésre kerül június 25-én a nyár és a fény ünnepe a Kolostorok és Kertek rendezvénytéren.
Színes programokkal várjuk az idelátogatókat. A kínálat széles, lesz többek között meseolvasás és kézműves foglalkozás a KABÓCA Bábszínház közreműködésével a kisebbeknek, valamint finn és észt gasztronómiai bemutató hagyományos nemzeti ételekkel. A helyszínen lehetőség van a Finnországban őshonos Asszonycipelő -, valamint a Csizma- és mobiltelefon hajító versenyre való jelentkezésre. Előbbi során, aki a leghamarabb végigér a kijelölt pályán kedvesével a hátán, az lesz a nyertes; míg az utóbbi versenyszámban, akinek messzebb ér földet a gumicsizmája. A jó szórakozás garantált, mert ahogy az az északi népek versenyszabályzataiban is áll , minden résztvevőnek vidámnak kell lennie. Az este beköszöntével hangulatos, fáklyás levonulás kezdődik a veszprémi várból, a vonulókat tűzzsonglőrök és gólyalábasok fogadják.
A rendezvény záróprogramja egy nagyon híres finn hagyomány előtt tiszteleg. A legendák szerint a tűz, tisztító hatásának köszönhetően elűzi a rossz szellemeket. Ennek megfelelően az érdeklődők szemtanúi lehetnek a máglyával történő csónakégetésnek, amelyet Veszprém Megyei Jogú Város polgármestere, Porga Gyula gyújt meg.
 
 
Csengettypljezsuitatuuu (2)_1.jpg

 
Eseménynaptár
2024. április
H
K
SZ
CS
P
SZ
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
28
29
30
 
 
 
 
 

veszprémi programiroda

Időjárás

Spirituális nap
IMG_4523.JPG

Túrajó
T__raj___Plak__t.png
Partnereink
 veszprem_logo_jo.png
 
vksz_logo.png
 
veszpremallatkert_jo.jpg
 
tourinform_jo.jpg
mnv_07.jpg
 ujmagy_13.jpg